A horvát elnök asztaláról

Опубліковано в державі Hungary - Політичні дебати та аналіз - 19 Jan 2016 09:41 - 3

A cikk egy nyers fordítás, amelyet a horvát CP (elnök) címzett az állampolgárai számára:

A horvát állampolgároknak,

Ezt a cikket azért írtam mert felkeltette valami a figyelmemet és úgy gondoltam, hogy érdemes lenne számotokra a jelenlegi helyzetet elmagyarázni.

Kezdjük az elején, az eredeti szándékaink azok voltak, hogy szerezzünk néhány MPP-t a környező országokkal, mint például Szerbia, Bulgária, Macedónia. Ezáltal megteremtve az alapokat a jövőbeli Szövetségünkhöz. Ezen törekvéseink nem jártak sikerrel, mivel két párt került be Szerbiában a kongresszusba, azonos számú kongresszusi tagot delegálva. Az ellenzékben lévő Serbian Radical Párt ellenszavazatai miatt a szerb kongresszus nem fogadta el az MPP-t, hiába szerette volna a szerb elnök. Ezután elkezdtünk más országoknál érdeklődni MPP ügyében, hogy biztosíthuk országunkat egy lehetséges szerb támadás ellen (Mert ez a lehetőség még mindig fennáll).

Második lépésem az volt, hogy nyomtattunk 3,000 HRK-t 30 gold-ért miután sikeresen lezajlott a szavazás, átutaltattam a felhasználómra és kitettem a piacra megfizethető árfolyamon: 1 HRK - 0.05 G. Így kerül a játékosainkhoz Kuna (cc) ezzel megkönyítettük a bérek kifizetését és a termékek felvásárlását a hazai piacunkon. Az első pénznyomtatás után következett még egy, amely szerintem az utolsó volt most. Természetesen a pénzpiacon való értékesítés során szerzett Gold-ot visszautaltam az államkzába, amit print screen-el tudok is bizonyítani.

A harmadik lépésünk egy támadás volt Szlovénia ellen, hogy utat nyissunk Ausztria felé ahol be tudjuk szerezni a legtöbb bónuszt, amellyel nem rendelkezünk. Szóval ez első nap szinte ellenállás nélkül megszereztük a szlovéniai Prekmurje-t, de eközben megláttuk, hogy Magyarország hadat üzent Ausztriának, ami miatt veszélybe került, hogy békés úton szerezhessünk magunknak bónusz-területeket. Egy jól időzített törvényjavaslattal hadat üzentünk Ausztriának és pár órával azelőtt, hogy Magyarország  támadhatott volna, megtámadtuk Burgenland-ot, az egyetlen régiót amelyet Magyarország megtámadhatott volna, így elvágtuk az útjukat Ausztria felé.

Mindezek mellett MPP-t kötöttünk Kína, Bulgária, Macedónia, Olaszország, Görögország, Thaiföld és Kubával.
Továbbá folyamatban van egy MPP Albániával is.

Ez volt a rövid összegzése az elmúlt napoknak.

Tisztelettel:

CP niksap



A fordítás ezen cikk alapján készült: http://www.erevollution.com/en/article/950
Az eredeti horvát nyelvű cikk pedig itt található: http://www.erevollution.com/en/article/906


MrWaReZz

Винагородити

Коментарі (3)

Fcuk!
Gerinces húzás... Ha már békés utat akart, mért nem írt egy levelet és nem bukunk 20 goldot + van magyar csatánk.
Köszi a fordítást! Igazából gratulálok nekik, sikeresen annyira diplomatikusak akartak lenni, hogy sikeresen átmentek bunkóba...