Nightwatch News

Published in Hungary - Political debates and analysis - 05 Jun 2016 18:19 - 25

Kedves honfitársaim!

Bizonyára sokan vártatok tőlem elnöki programot és e helyett kaptatok egy nagy semmit, de azt mondják jobb később mint soha.
Szeretnék előzetesen köszönetet adni azoknak, akik a program hiánya ellenére is rám szavaztak.
Az elnöki program hiánya nem csak azért maradt el mert nem volt időm megírni, de az az igazság hogy most alakultak át a szövetségi rendszerek és elég nehéz a jelenlegi szituációban előre tervezni. Ennek ellenére igyekezni fogok időmhöz mérten valami izgalmasat összehozni.
A múlt hónapban egy NAP-ot kötöttünk a jetikkel aminek akkor megvolt az értelme, talán bizonyos szempontokból érdemes lenne azt meghosszabbítani de akár újra ki is nyithatjuk a román frontot. Ez az egyik lehetőség. Van egy másik lehetőség, de annak sikeréhez tanácsos meghosszabbítani a NAP-ot. A másik  lehetőség egy török háború lenne. A törökökkel jelenleg nincs határunk, ahhoz hogy eljussunk hozzájuk a románoknak bele kell egyezniük hogy ideiglenesen, áthaladás céljából elfoglaljuk a fővárosuk. A román háború könnyebb falat a török háborúhoz képest, de egy török háborúhoz nagyobb szövetségi támogatásra számíthatunk. Körbe vagyunk véve szövetségesekkel, ezért csak kelet felé, a románok felé tudunk kitörni. Aztán ugye van a harmadik lehetőség is, hogy csak meghosszabbítjuk a NAP-ot és nem háborúzunk. Ezt gondolom nem akarjátok. Így is eléggé punnyadtak vagyunk, kell egy kis móka.
Ja és még ott van Moldávia is, de az jelenleg ukrán pto terület, szóval oda esetleg sikeres diplomáciai úton juthatnánk el.
Szóval kérlek titeket jelezzétek, hogy mit szeretnétek csinálni.
Szeretném a figyelmeteket felhívni hogy bármibe is ütjük a fejszénket, a siker nem csak rajtam múlik, sőt leginkább rajtatok. Azon kívül hogy én megnyomom a piros gombot, harcolok veletek együtt,  csapatommal szerzünk szövetségi segítséget és igyekezünk fegyverosztásokat szervezni, azonkívül nem sokat tehetek.   Nektek kell itt lenni és harcolni. Különösen a csaták végén. A legutóbb komoly szövetségi segítséget kaptak a románok, és bizonyára mi is számíthatunk segítségre, de nem lehet őket félvállról venni. Az sem kizárt hogy mi húzzuk ki a rövidebb gyufát. Bízzunk benne erre nem kerül sor.

Kormánynévsor:

Elnök: NighcherHUN
Alelnök : 11304
Gazd. miniszter: Miafrancez
Hadügy: Borghese, Naton, NWHUN 
Külügy: 11304, NWHUN

Kevesen vagyunk akik szabadidőt áldoznának kormány munkára ezért vállalkozó szelleműek csatlakozását örömmel fogadjuk! Minél többen vagyunk annál kevesebb az 1 főre jutó teher.

Tisztelettel,
NighcherHUN
elnökjelölt

Support

TarsiMrWaReZz

Comments (25)

Nekem furcsa ez a moldáv helyzet.. Csak a fővárosuk szabad, a többi román kézen van. Hol vannak akkor az ukránok? Jó lenne magunkhoz venni és végre megoldani valahonnan a kaja bónuszainkat. (Már csak az nincsen biztosítva. Sad )
Igen, igazából utána kell még járnom mi is pontosan a helyzet a moldáv területekkel. Azt hiszem a románok mostanában foglalták el azokat a régiókat, de a románok nem szövetségesek az ukránokkal tehát őket nem érdekli hogy ukrán pto terület, viszont nekünk biztonságosabb ha diplomáciai úton jelezzük hogy igényt tartunk rá mielőtt elfoglaljuk. Már terveztem hogy oda megyünk, akkor hallottam a hírét hogy az ukrán pto terület,és akkor azt hiszem még nem volt elfoglalva. Mind1 utána járok majd.
Én hallottam valami olyasmit, hogy szerződéses a dolog a román-bolgár között, de ha ez igaz, akkor miután lejár, megújíthatnák velünk. Laugh Mi elfoglalnánk a románokat, a szerződéssel meg magunkhoz vennénk a területeket. Meg hát.. így szövetségen belül csak nem gond az ukránoknak se. Laugh
a németekre nem mehetünk ?
A németek nagyon jó eséllyel unity tagok lesznek egy rövid időn belül, legalábbis folynak erről tárgyalások
Így csak a török marad .
Pedig ők is jók lettek volna, hogy pótoljuk a hiányzó bónuszokat. Sad
11304: Jó, hogy itt vagy, mert valami nagyon fura nekem. Te kötötted meg a NAP-ot a románokkal, így biztos emlékszel rá, de azért linkelem: https://www.erevollution.com/hu/article/6368
Na, idézném a 9. pontot: románia Horvátország részére a következő régiót mint bónuszt biztosító területet garantálja: Transylvania .
románia éppen tegnap vette vissza Erdélyt a horvátoktól, most akkor kinek jár a gold? (22 napja kötöttük meg a NAP-ot és a ciklusod még tart!)
Ha engem kérdezel, akkor az hogy ha nem fizetnek, kitűnő casus belli lenne.. https://www.erevollution.com/hu/battlefield/2608/2
Sok sikert NightwatcherHUN! o7
o7
500+ millával szórták ki a horvátokat Erdélyből, kérdés, hogy a horvátok mit akarnak/mit tudnak tenni ezügyben, mert ugye ahhoz, hogy Kapjanak romi bónusz területet, először rajtunk, vagy a szerbeken keresztül kell jönniük, majd Román DW, NE... szóval ez kiesett. Mindig is mondtam, hogy sunyin csinálják a romik, a mostani területeinket végig kell raknunk q5 Védelmirendszerrel, oszt jónapot. Ha most nekiugranánk a romiknak, ők is végig fogják pakolni a területeiket (a mi területeinket) Védelmi rendszerekkel, szóval rohadtul fel kell kötnünk a gatyánkat hozzá.
Nos, ők már döntöttek is egy támadással + ezzel: www.erevollution.com/hu/country/law/55/Romania/7110
ennyit a NAP-rol!
Most meg vagytok lepödve romanbekerotyogtatok? Nnem ismeritek meg mindig öket? 1 honap haldekot kaptak hogy felkeszüljenek a horvatok ellen es ellenünk, ennyi!
Nem vagyok meglepődve, sajnos lehetett rá számítani, bár a csatát nekem a háborúk között nem mutatta
Na most már én is tudok szavazni! Románia eltörlése, de a moldáv területeken kerülve a tengerig! Smile Reméljük a franciák nem néznek be a csata végére Sad
A romanoknak szerzodesuk van a moldav regiokra, melyekert cserebe berleti dijat fizetnek es Q5 korhazat epitenek Chisinauban.
Ahogy látom bonyolódik.. Szerbia kilépett a Unity szövetségből. Szerb MoFA cikk: https://www.erevollution.com/en/article/7735
Igen. Nem tudtuk mi hiányzik.
Én csak 1et kérek, legközelebb nyomj néhány enter-t. Nagyon egybe-olvadósak a cikkeid. Fáj a szemem utána Smile Sok sikert!
c
o7