Faπna

Jaca - Newspaper from Austria -

Published in Hungary - Political debates and analysis - 30 Mar 2018 18:50 - 3

Hol volt, hol nem volt (nem lesz), volt egyszer egy kis ország. Ez az ország hosszú ideje hadban állt a magyarokkal, a háborúba gyerekes elnökök kergették bele. Rövid idő alatt egy régióra szorultak vissza, amit csak a szövetségük hátszelének köszönhetően tudtak megtartani. A vegetálás egészen addig tartott, míg végül egy impícsnek köszönhetően egy tökös, de emellett értelmes elnök került hatalomra. Sikerült fordítania a háború kerekén (bár ebben a magyarok kifáradása is közrejátszott). Sikeres felkeléseket szervezett, rajtaütéseket az utolsó percekre, sőt, sokszor csak egy hajszálon múlott, hogy nem nyertek direkt támadást. Végül elérte, hogy a magyarok kérjenek tőle békét, aminek eredményeként országa a teljes területét visszanyerte. Ezt követően visszavonult. Űrt hagyott maga után, ezt a sikerszériát ugyanis senki nem volt hajlandó folytatni. Egy félkegyelmű akadt csak, aki jelentkezett a pozícióra. Egyedüli indulóként meg is nyerte a választásokat, mert hagyták neki. A kis ország lakosai sejthették, hogy ennek nem lesz jó vége, mégsem tettek ellene semmit. Az alkalmatlan elnök kormányzása katasztrofális következményekkel járt: Tétlenül nézték végig, ahogy a szövetségesek törlődnek, ezzel rontva az ország megítélésén. Majd, miután a szövetségesek megbuktak, egy teljesen logikátlan időpontban, a korábban saját maga által is kihirdetett szerződést megszegve az elnök megtámadta a magyarokat. Ezzel újabb foltot ejtett országa becsületén, emellett a tervezés/szervezés és a készletek hiánya miatt menthetetlenül törlésbe sodorta az országot. Munkásságának demoralizáló hatása olyan méreteket öltött, hogy a lakosság most már látványosan kerüli is a honvédő csatákat, a pusztulásba beletörődve.

A naiv magyarok azt hitték, velük ilyen nem történhet meg. Ám egy szép napon: 
http://kephost.com/images/2018/03/31/all.jpg
Vége



Komolyra fordítva a szót: Induljatok elnöknek, különben áprilisban nem lesz épkézláb jelöltünk. Lackó elfoglalt, Progabesz elfáradt, ráadásul ő lett a TNO vezére is. Nekem a jelenlegi pozícióm tökéletesen megfelel, nem szeretnék elnök lenni.  A csapat adott, belerázódni könnyű és egy nagyon ritka medál jár érte ;) A szlávok épp szabadulnak fel, biztosak lehettek benne, hogy amint alkalmuk lesz rá, megpróbálják megbosszulni az elmúlt hónapok történéseit. A németekkel sem végeztünk még. Kellene valaki, aki összefogná és irányítaná a közösséget a következő hónapban. Jelölést a pártelnöktől tudtok kérni.

Jaca

Support

progabeszHonfoglaloGreen EyesVadgesztenyeGottfried Bouillonpraetorianus74

Comments (3)

Induljatok elnöknek! Laugh
PUŠI KURAC
I meni Smile