Faπna

刊登在 Hungary - 政論分析 - 05 Jul 2018 15:53 - 21

Sziasztok. A cikket talán többen olvátok, mint a chatfalat, úgyhogy itt számolnék be az elmúlt napok történéseiről.

A történet ott kezdődött, hogy Mexikó kormánya megkereste miafrancezt még május végén, és elkérte Hawaii-t hídrégió céljából. Én kaptam az alkalmon, és elkértem tőlük Tenesse régiót cserébe, hiszen esélyt láttam a teljes házbónusz megszerzésére, amihez ez a terület is kellett volna.
Pár héttel később megszaporodott a jenki felkelések száma a területünkön. Az akkori (és mostani) hadügyminiszter megkeresett, és megkért rá, hogy adjunk vissza nekik minden területet a bónuszokat leszámítva. Ez két régiót érintett volna, az egyiket kvázi Mexikótól vettük át, a másikra pedig hídrégió gyanánt volt/van szükség.
Tenesse-t végül fel is szabadították, de nem is erőlködtem a visszafoglalásáért, hiszen akkor már nem volt reális esély a gránit megszerzésére. A jenki hadügyminiszterrel igyekeztem folyamatosan kommunikálni, úgy tűnt, hogy sikerült vele közös nevezőre jutni.
Aztán pár nappal ezelőtt felszabadították Louisiana régiót, az utolsó percekben indított rohammal. Én erre kapásból beadtam a hadüzenetet, illetve a főellenség javaslatot is annak érdekében, hogy a régiót minél könnyebben visszaszerezhessük. Végül ez sikerült is, bár nem volt sétagalopp.

Közben az UBG főhadiszállásán egy közös hadművelet szerveződött. A kezdő időpontot már egy hete tologatták, egész egyszerűen azért, mert nem tudott egyszerre jelen lenni 3-4 kormánytag, hogy összehangoltan lehessen támadni a románokat. Ez végül nem is sikerült rendesen, a 3 támadás 3 különböző időpontban futott, ebből a cikk megírásáig kettő el is bukott.

A szövetségünk vezetője, aki golyókat reggelizik, megorrolt ránk amiatt, hogy a jenkikre fókuszálunk. Ez két szempontból is érzékeny történet: egyrészt így nem tudtuk érdemben segíteni a szövi csatákat, másrészt pedig a Bosszúállók ugyanazon szövetség ellen küzdenek, mint mi, és ez (szerintük) megbonthatja az összhangot. A chaten félig viccesen ki lett jelentve, hogy a mai bukták miatt Magyarországot (idézem: hungry) kell okolni, majd pár órával később egy meeting lett beharangozva, ahol a tagországok arról fognak dönteni, hogy kitegyenek-e minket a szövetségből avagy sem. A szavazás magyar idő szerint pénteken este 10 órakor lesz.

Véleményem szerint a szövi vezér ezzel kissé túllőtt a célon. Folyamatosan odatettük magunkat a szövi csatákban, az UBG története során talán most fordult elő először, hogy a saját harcunkat helyeztük előtérbe (hozzáteszem, hogy mi most sem kértünk segítséget). Már a kirúgásunk felvetését is sértésnek tartom. Mindenesetre megvárom a szavazás végét, mert kíváncsi vagyok rá. Ha kikerülünk ebből a szöviből, akkor kvázi egyedül maradunk a világ ellen. Vagy átlépünk egy másik szövibe. Vagy alapítunk egy újat. Ez persze egy csomó tervezéssel/szervezéssel járna...

Itt tartunk most. Kíváncsi vagyok a Ti véleményetekre, egyedül nem akarok egy ilyen horderejű döntést meghozni.

Jaca

贊助

NightwatcherHUNHuMaViTarsiBrave Sir RobinschonikKunkkaBikkin BOZGOR Talan CHEATERVadgesztenyePink PantherGottfried BouillonZepta

評論 (21)

Meg kell értetni a szövetségünkkel, hogy az USA gyarmatainkhoz ragaszkodunk - kivéve persze, ha kárpótolnak helyettük a maguk fullbónuszából. S azt is, hogy mi ki nem lépünk, de ha kitesznek, azt nagyon meg fogják bánni. Ha nem is most rögtön, de idővel bizonyosan.
Én komolyan nem értem ezeket a szövetségeket. Mindig, mindegyikben ugyanaz a téma. Mi tesszük a dolgunkat nap mint nap és folyamatosan 1. vagy 2. helyen vagyunk a szövi csatákban a sebzéslistán és sorra segítjük őket hozzá a győzelmekhez. Cserébe szinte soha nem kérünk semmit. Aztán ha néha esetleg nekünk is felmerül valami kisebb-nagyobb célunk (pl egy bónusz megszerzése vagy megvédése), akkor jönnek ezek a hülyeségek, hogy nem lehet, mert már odaígértük valakinek (valaki alatt általában egy semmit soha hozzá nem tevő országot kell érteni) vagy ki kell rúgni a szemét magyarokat, mert pont aznap, amikor saját feladat volt, akkor nem segített egy teljesen hülyén megszervezett támadássorozatban
fekete szar :/
Bikkin, Imperator +1
@Jaca Csak szólj nekik hogy nézzék már vissza hogy az elmúlt egy hónapban, (de szerintem mióta ez a játék létezik) ki kinek segített a legtöbbet, és utána pofázzanak. Imperator+1 Egyébként az említett egyén valami fontoskodó senki lehet, TovarDantera emlékeztet (az viselkedett így) beszélj inkább másokkal, olyanokkal akik értelmesebbek, és akkor biztos nem leszünk kiszavazva, mert nem hiszem hogy mások is ki akarnak rúgni minket.
ja, nezzek csak vissza a sebbzeseket
Szavazzanak ki nyugodtan. Az vicc hogy újra meg újra ezt kell megélnünk hogy hónapokig segítünk egy szövetséget ,majd jön 1 alkalom ahol nem vagyunk a top 1-2 be és már ki is rúgnának.
Ezek után milyen szájízzel harcolunk értük , legyen bármi is a szavazásuk eredménye ? Szerintem BASSZÁK meg a szövetségüket. Minket mindig csak használnak majd anyáznak Smile
Just fun. Eddig azt sem tudtam hogy ebben a szövetségben vagyunk.... Ne törődj vele Jaca, lényeg a profi jatekelmeny.....
Teljes vezetőség csere kell, amiért egyáltalán a szavazás ténye megszületett. Hatalomátvétel a szövetségi vezetőségi pozíciók fölött, mint az előzőnél. 😃
A szövetség mi vagyunk! 😃
Na azért álljunk meg kicsit, zárjuk le az ügyeket és nézzük meg, hogy jogosan futunk-e neki a szövetségnek : ) Az USA-val ezt a pingpongot le kell zárni, hülyeség, faszság, tovább kell lépni. Utána pedig meg kell nézni, hogy tudunk csatlakozni a szövetséges támadásokhoz, mely országot kell betámadni (szerintem a jugókat amúgy) és üssük le őket. Nem a bónusz a lényeg, hanem a játékélmény
+ azt tegyük hozzák, hogy b4b elnézést is kért a hungry - Hungary eltérésért.
Progabesz: nyilván ez volt az én tervem is. Szeretném biztosítani az amerikai helyzetünket vagy így, vagy úgy. Nekem pl. nagy kényelmet jelent, hogy nem kell külföldre utaznom a termeléshez. Az meg különösen fura, hogy B4B-nek pont ma kezdett működni az autokorrekt, legalább egy tucatnyi alkalommal.
Inkább nem írom le a véleményemet, mert még vmelyik nyomorék lefordítja...ohh, bocsánat Laugh
Birom az ilyen nárcisztikus faszfejeket! Kellett egy bűnbak de két napra előre nem tud gondolkodni mi lesz utána ha ezert kizárnak... Persze nekünk ez szopó mindenhonnan és a bónusz a legkisebb gond! Ha kitesznek maradunk magunkban. Ide jutunk mint odaát... Mindegy hogy lesz-e ország vagy bónusz játék élmény nem lesz. Ha maradunk az is szívás mert mindenkinek rossz lesz a szájíze... Új szövetségre nincs esély. Odaát is mindig mindenki ezt hajtogatta sosem volt rá reális esély. Mindenki görény és nem kockáztatja a húsos fazék elhagyását.
Azért legyünk tisztában az általunk képviselt erővel. A való világban sem működött a merjünk kicsik lenni hozzaallas. Kozephatalom vagyunk, gazdasági és így potenciál téren pedig nagyhatalom. Pitizzenek és ne fenyegetozzenek.
Katin igazad van, de szövetsegesek nelkül nem megy! De meg kell erteni, hogy a diplomacia sokkal fotnosabb mint a nyers erö, ez utobbival csak szuperhatalmak tudnak manipulalni, nem pedig közephatalamak! Es a diplomacia nehez, melos müfaj, sokkal nehezebb mint odabaszni egy csomo helivel... Mert elöfordul hogy kispöcs hülyegyerekek faszkodnak, es ennek ellenere jutni kell valamire. Ha mar valo vilagrol beszelünk, gondoljal Trianonra, hogyan jutottunk oda, hiaba volt igazunk...
Amugy meg igy müködik sajnos a politika, nem szamit hogy mit tettel le az asztalra, ha valaki talal valamit (mindegy hogy igaz-e) amivel beledrughat, meg is teszi, hogy ettöl az ö alkalmatlansaga fel se tünjön! Ettöl függetlenül semmi ertelme a sertettet jatszani, mert nem lesz töle jobb, meg nekünk sem. Viszont minden baromsagot sem kell szo nelkül türni. Es ez a müveszet egyensulyozni azon a keskeny pallon a ket veglet között, ami, ugy latom, a valo eletben is csak keveseknek megy igazan jol! ui: nagyon bosszanto, hogy a komment nincsen tördelve, igy eleg rossz olvasni... Sad
BTW, pont van egy hely a 18+ban! Smile
A diplomácia nehéz műfaj. Ezt jelenti vezetőnek lenni. Ki kell állnod a sajátjaidért, de okosan, hogy mégis te gyere ki belőle jól. Igen, szembesíteni kell őket azzal, amit mi letettünk az asztalra ebben a szöviben és kérni kell, hogy aludjanak rá egyet. Sokszor a hirtelen fellobbant harag rossz döntéseket szül. Tényekkel kell alátámasztani az igazunkat, mert annak nem lehet ellentmondani.