Új generáció

Cikluszáró

انتشار شده در Hungary - بحث های سیاسی و تجزیه تحلیل - 04 Mar 2018 21:43 - 8

Kedves eMagyarok!

Egy hónapja a választáson megtiszteltelek bizalmatokkal, amit ezúton is, újra köszönök Nektek! A ciklus lezárásának szánom ezt a cikket, remélem mindenkinek megelégedésére lesz a ciklus során elvégzett munka.
A hónap elején a szerbekkel folyó háború csordogált, amelyet sikeresen megvívtunk, régiót nem vesztettünk a szerbek ellen, viszont sikerült őket kétszer is hatalmas overkill-be átvinni. Úgy vélem, hogy a háború elérte a célját, kárt tudtunk okozni a rácoknak, amelynek eredménye a béke kérésük volt. Ezt elutasítottuk, mivel nem teljesítették a feltételeket, de a lejáró DoW-ot egyik fél sem adta be újra.
Ezután nem sokkal érkezett a horvát hadüzenet. Ez megvallom őszintén, nagyon meglepett, mivel akkor már három nyitott frontjuk volt, de ha ők beadták, kötelességnek érezhettük, hogy mi pedig befejezzük. Ez a napokban a horvátok törlésével nyílvánult meg. Ennek viszont a törlésen kívül jóval nagyobb haszna volt. Sikerült sokkal szorosabb viszonyt kialakítani az iráni, brazil és venezuelai vezetéssel. Ennek a jövőre nézve nagyon sok haszna lehet, illetve reményeim szerint ezt a következő vezetés megfelelően tudja majd kamatoztatni.
A háború során visszatértünk a desszantos akciókhoz jóval aktívabban, ami nagyon sok felesleges szövetségi sebzést tartott meg, illetve több tízmilliárdos csaták helyett, jó időzítéssel, 2-3mrd tankolással sikerült régiókat nyernünk.
Úgy vélem, hogy a hónap elején meghatározott célokat sikerült elérnünk.

Hogy mit is tartogat a jövő?
Jelenleg két CP jelölt van, Jacának ezúton is sok sikert kívánok a jelöltséghez.

Az én terveim leginkább a következőek:
    A horvátok tekintetében megoldást találni. Amennyiben békét akarnak, nekünk is konstruktívan kell hozzájuk állnunk. Nem szabad egy népet sem megalázni, sohasem tudhatjuk, mit is tartogat számunkra, számukra a jövő.
    Szövetségeseinkkel a kapcsolat még szorosabbra fűzése. A szövetségi szobában elég sokat számít a szavunk, ezt még tovább kell emelni, népünk hangjának még nagyobb súlyt kell szerezni.
    Egy nagy hadjáratunk mindenképpen lesz, bővebbet nem mondhatok, de hétvégén már a DoW-ok élni fognak : )
    Legalább ¾-es fullbónusz megszerzése. Iránnal nagyon konstruktív együttműködésünk van, de a játék során fontos, hogy hosszútávon saját lábon tudjunk élni.

Amennyiben tudjátok támogatni munkámat, kérlek szavazzatok rám!
Maradok tisztelettel,
progabesz

تایید

Jacarockerzsolti82HuMaViHonfoglalosportster883ironFlyingCangarooGottfried BouillonGottfried BouillonGottfried BouillonGottfried BouillonGottfried BouillonGottfried BouillonLackoaNemethPew Pewlord sajjadlord sajjadlord sajjaddavid9503

نظر ها (8)

o7
Azt hittem, hogy nem veszed észre Smile
Koszonjuk!!
THX. Smile
Szép munka! Áve Cézár!Laugh
Támogatom a bónuszterveket Smile Kitartás!
Rövid távon a mielőbbi tisztességes horvát béke mellett vagyok. Konkrétan hagyjuk egymást békén, és ennyi. Mivel az iráni full bónusz nem látszik helyreállni, jó volna segíteni őket specialitásunkkal egy gránitrégió mielőbbi megszerzésében.
good luck bro