Nightwatch News

انتشار شده در Hungary - بحث های سیاسی و تجزیه تحلیل - 08 Feb 2017 22:17 - 8

154


Tisztelt honfitársaim!

Az játék fejlesztői ismét változtatnak azon hogy az országok milyen módon segíthetik egymást. Nagyon tömören annyi az egész hogy az MPP-ket szövetségi rendszer váltja fel.  Ezentúl az egyes szövetségek tagjai harcolhatnak majd egymásért, nem pediglen azok akiknek MPP-jük van egymással. MPP nem lesz többé. A szövetségekben egyszerre 10 ország lehet. Ennek megfelelően hét ország helyet tíz ország segíthet egymáson.
A szövetségeket 300 aranyért lehet alapítani. Kettő már meg is lett alapítva, itt látható melyek ezek.
Az alapító tagok hívhatnak meg országokat, és azon országok kongresszusa dönt a belépésről szavazás útján.

Mi eddig a Delos szövetséghez tartoztunk, és bár továbbra is együtt fogunk működni velük, mi egy másik szövetségbe lettünk megválasztva. Hogy érthetőbb legyen, a Delos szövetség és a velük együtt működő csoport szavazás útján úgy döntött hogy 1 erős szövetség helyet 2 közepes erősségű szövetséget alapít, melyek egymással együtt fognak működni.

Az első francia vezetésű szövetség marad Delos néven, a másik szerb vezetésű lesz. Egyelőre nincs neve. Illetve voltak ötletek, de mi magyarok nem mentünk bele. Az országok a francia és a szerb elnök választása alapján kerültek a két szövetségbe. A szerb elnöké volt az első választás, aki minket választott. Jelenleg úgy néz ki hogy mi együtt leszünk a szerbekkel, bosnyákokkal, görögökkel, dánokkal, németekkel, szlovénokkal, olaszokkal, kanadaiakkal. Másik szöviben francia, horvát, spanyol, orosz, argentin, paraguayi, ír és svájci lesz. Mindkét szövetségben maradt férőhely, még nem tudni kik töltik be.

A Delos szövetség megalakult, naponta egy tagot lehet bele meghívni. Pár napba fog telni míg meglesz a teljes létszám. A szerb vezetésű szövetség még nem alakult meg, mert kértem a szerb elnököt hogy aludjunk egyet még  rá.
Fontosnak tartottam, hogy legyen alkalmam tudósítani a híreket mielőtt a kongresszus elé helyezem a kérdést.

Saját véleményemmel nem akarom befolyásolni a közvéleményt. Lehet véleményt nyilvánítani a közlöny alatt komment formájában , de este hétkor szívesen várok mindenkit ebben a témában a discordon.
Amennyiben nem lesz egyöntetű ellen vélemény, akkor a tárgyalás után kongresszus elé fog kerülni a szövetségbe lépés kérdése, és majd szavazni lehet arról.

Köszönöm a figyelmet.
Tisztelettel,
NighcherHUN
eMagyarország elnöke

تایید

KeseT11304Cacique GuaicaioRothbartRey Oscuro

نظر ها (8)

Most mit mondjak, igy jartunk! Sad 1 erös szövetseg ütökepesebb lett volna... A hülye szerbeknek minek kellettünk ennyire?! Smile
Szerintem beszéljük meg az egészet discordon. Este 7-8 között. Gyertek gyertek
Pedig azt hittem Delos tagok leszünk. Megint a Szerbek... Smile De nehogy ráfaragjunk megint.
Alig várom, hogy mindig szerb csatára mutató DO-m legyen Laugh Viccet félretéve, ha szar lesz a kommunikáció és szervezettség a 2 kis szövi között, akkor semmit se fog érni.
Ha nagyon szar lesz, úgy is változtatnak az adminok, és kitalálnak valami mást. Nem hagyják elkedvtelenedni a játékosokat úgy, mint odaát. Legalább is remélem.
Számomra érdekes hogy a Szerbek minket pickeltek elsönek. Sajnost este 22:30 tól leszek csak igy Discord nekem kilöve.
Discordra sajnos én sem tudok menni, de egyetértek több előttem szólóval: ha a két szövetség nem fog tudni együttműködni egymással, akkor mindkettő el fog bukni, de legalábbis egyik sem fogja semmire se vinni és mindkettő a VV totális dominanciájához fog asszisztálni. Elsőre talán a délos tűnik hatékonyabbnak az együttműködés szempontjából és talán hosszabb távon is jobban járunk, ha ott alakul ki egy tartós együttműködés. Én arra szavazok.
Már megint a szerbek ? Valahogy sikerült leválnunk róluk és most vissza a serhunhoz ? Ők kiválasztottak és passz ? Simán nemet nyomok a szavazáson az tuti o/