Új generáció

progabesz - Periodico de Hungary -
Seregreform

Publicado en Hungary - Entretenimiento y Ocio - 09 May 2017 06:02 - 13

Sziasztok!
A napokban felmerült több ember részéről az igény az üzenőfalon, hogy létre lehetne hozni egy egy elitegységet, amelyben a nagy erővel és/vagy nagy “Intelligence”-cel rendelkező polgárok kerülnének. Ezzel kapcsolatban kidolgoztam egy javaslatot, amit elküldtem naton-nak és ezt a mai napon átbeszéltük. Ennek eredményét szeretném számotokra közölni:

A tervek szerint a jövőben két nagy, állami MU lenne. Egyrészt megmaradna a HunArmy a kisebbek és nem olyan aktívak számára. Ennek az egységnek a feladata az RW-k tartása és a magyar csaták ütése lenne. Ide leginkább a kisebb játékosokat várnánk, ezen belül működhetne a tutorálás, illetve 25-ös szintig ételt, illetve kedvezményes árú házat kapnának a játékosok, a századosok pedig mentorkodnának a kisebbek felett.
Ezek mellett létrejönne az “Elit”. Mint ahogyan a neve mutatja, az erősebb, aktívabb játékosokat tömöríti a század, amelynek három nagy egysége lesz:
    Sereg
    Flotta
    Tengerészgyalogság
Mind a három egységnek egy-egy századosa van, míg a századot vezető kapitány minden reggel, napváltásig kiküldi századmail-ben a prio-kat. Az egységek vezetésére keresünk századosokat, amennyiben van kedved, motivációd, kérlek írj nekem! Az egység számára fontos csatákban osztásokat szervezünk, illetve támogatva lesznek a tagok, hogy minél hamarabb önellátóak legyenek. (Például heligyárak felhúzása, vagy szörp gyártásához szükséges infrastruktúra kiépítése)

Ezek mellett a századokban fontosnak tartjuk, hogy akciósan tudjunk egymásnak házpakkokat, illetve más ellátmányt biztosítani. Az elit számára elkészültek az egyenavatarok, egységenként eltérően.

Egyelőre ennyit, hamarosan létrejön a HunElit MU, amennyiben érzel motivációt arra, hogy bármilyen módon segíts, vagy százados légy, kérlek írj nekem!

Üdv,
Progabesz


Endosar

RothbartFlyingCangarooHuMaViPew PewGottfried BouillonAdramalekBaby JesusVogelkiller

Comentarios (13)

o7
Hajrá! Az egység számára fontos csatákban osztásokat szervezünk ez állami pénzből lesz? Illetve egyúttal azt is jelenti, hogy a gyengébbek nem kapnak majd fegyót a fontos csatára? Mégegy kérdés: Akinek csak a tengerész ereje topos, de a szárazföldi nem, az is csatlakozhat?
Szia! Igen, állami pénzből lesz, naton mondta, hogy van rá keret. Természetesen a kisebbek is kapnak fegyvert, ha fontos csata van, de a sebzés/arany tekintetében az Elit század produkálhat jobb arányokat. Természetesen csatlakozhat, számukra van a Flotta rész Smile
o7 Smile remélem jó avatárok lesznek, mert egyelőre ragaszkodom a mostanihoz Smile nagyon el lett találva. Más: A Hussar században az az ötlet is tetszett, h goldért harcoljunk, de ez szövi mellett harcolva pofátlanság gondolom, ellenség mellett meg nem ütök Smile Kell a gold Smile
Lesz lehetőség goldért harcolni Smile Elsőnek ilyen típusú avatarra gondoltam: http://imgur.com/NXwPWOF A három hadnemben változik a koszorú színe
s mire a tengereszgyalogsag?
én azt várnám hogy utazós lesz, megkarmolni egy rw-t vagy ilyesmi.
A tengerészgyalogság osztagban olyan játékosok lennének, akiknél egyaránt az erő és az Intelligence is magas, így az ő osztaguk oda üt, ahová éppen a fontosabb
És várható valami változás a hadügyben, vagy csak a szokásos szövetségessegítés megy majd állami pénzből a megvásárolt tagokkal?
Ez azt jelenti, hogy készítünk 3 új MU-t vagy egybe lesz mindenki és sorsoljuk majd, hogy melyik szerint lesz a DO? Laugh
Ez azt jelenti, hogy lesz egy MU, amelyben naponta kimennek a prios csaták körüzenetben. Majd ennek megfelelően a századosok fogják beállítani a DO-t, a csata kritikus részére.
A do nem minden, 50 ütés, nem túl nagy hátrány annak se akinek nem oda szól majd a prio. Tervezek háborúzni, remélem összejön valami értelmes dolog.
Szerintem időpocsékolás. Ugyanezt meg lehet csinálni a meglévő hunarmyban. Nem értem miért erőltettek még egy századot egy apró közösségben mint a mienk. Ha csak azért is akkor meg ott van a Huszár század, nehogy új századot alapítsatok már. Nézd mi lett a Huszár századból. Az ilyen fellángolások nem sokáig tartanak, de áldásom rá. Hajrá